fbpx

Dr. Takács Györgyi bemutatkozás

Dr. Takács Györgyi családorvos, belgyógyász, foglalkozás egészségügyi szakorvos
1995-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Még az egyetemi oktatás keretében kerültem a Szent Imre kórház I. Belgyógyászati osztályára, ahol végzésem után kezdtem dolgozni. Az osztály területi betegek ellátása mellett kiemelten foglalkozott a magas vérnyomásos betegekkel, valamint a vesebetegek komplex ellátásával, így volt alkalmam az osztályhoz szorosan tartozó Eurocare Dializis Központban is dolgozni.
Ez az osztály ma is a Dél-Budai régió érbetegeinek központja, saját ultrahang készülékkel felszerelve.
A tapasztalt kollégák segítségével folyamatos kontroll mellett  sajátítottuk el a nyaki ütőerek áramlásvizsgálatát, valamint a vénák vizsgálatát, elsősorban a mélyvénás trombosis tekintetében.

Belgyógyászati szakvizsgát követően háziorvosi szakvizsgát tettem, majd 2006.tól Pécelen vettem át családorvosi praxist. A családorvosi ellátás mellett a mai napig folytatom a nyaki erek áramlás vizsgálatát a Bajcsy -Zsilinszky Kórház Angiológiai ambulanciáján.

Dr. Takács Györgyi rendelése

2011-ben  Foglalkozás egészségügyi szakvizsgát is tettem, aminek révén számos újabb szempontot ismertem meg elsősorban a munkavállalók egészségi állapota és a munkaalkalmasság, terhelhetőség  valamint a környezeti tényezők tekintetében.
Mindez a családorvosi tevékenységben is sokat segít.

Jelenleg a Medicover  magán egészségügyi szolgáltatónál  is dolgozom, ezáltal  betekintést kapok folyamatosan a magánbiztosítási rendszer logikájába és a piacképes, színvonalas betegellátás mikéntjébe. Talán így született meg bennem is az igény, hogy minél színvonalasabb, minél több szakmát felölelő csapatban szeretnék Pécelen is a saját rendelőmben dolgozni, ahol a gyógyítás komplex formában valósulhat meg.

Első lépésként egy  nagy teljesítményű ultrahang géppel kezdjük meg a magánrendelést.

2018. januárjától pedig INSUMED terápiás orvos rendelésemet is elindítottam.

Tudom, hogy betegeimnek figyelemre és gondoskodásra van szüksége.
Magánrendeléseken sokkal több időt és figyelmet tudok Önnek biztosítani.

Dr. Takács Györgyi

 MAGÁNRENDELÉSEIM PÉCELEN:

Családorvosi RENDELÉSI IDŐ (kattintson ide)
hétfő: 9-13 óra
kedd: 14-18 óra
szerda: 8 -13 óra (8-9 óráig csak vérvétel előjegyzés alapján)
csütörtök: 14-18 óra

péntek páros héten: 14-18 óra, páratlan héten9-13 óra

Rendelő elérhetőség: +36 28 738-880

Kedves Betegeink! 

Valamennyi háziorvosi rendelés utolsó óráját a továbbiakban csak előjegyzésre tartjuk fent. Tehát délelőtti rendelés esetén 12:00 óra, 12:20, 12:40-re, délutáni rendeléseknél 17:00 óra .17:20, 17:40-re lehet időpontot kérni a következő telefonon: +36 28 738-880. A szerda reggel 8 és 9 óra közötti időpontokon is előjegyzett pácienseket látunk el. Előjegyzés: +36 20 996-7255

Belgyógyászati magánrendelés Pécelen

Magánrendelésemen a betegek minimális várakozással, magas színvonalon legyenek ellátva és minden kérdésükre is választ kapnak.

Magánrendelések:
ÉRSZŰKÜLETI VIZSGÁLATOK, INSUMED ORVOSI DIÉTA TERÁPIA, SAFE LASER KEZELÉS

>> Belgyógyászati és belgyógyászati UH magánrendelés

Jelentkezzen szűrő vizsgálatunkra! Nyaki ér UH és alsóvégtagi érszűkület mérésre 

Bejelentkezés: +36 20 996-7255

 

INSUMED DIÉTÁS RENDELÉS

INSUMED Pécel

Túlsúllyal küzd?
Vércukorszintjének értékei magasabbak a normálisnál?
Számtalan diétával próbálkozott már, mégsem sikerül lefogynia?
Sokat dolgozik, mindig fáradt, úgy érzi, az erőnléte már nem a régi?
50 év fölött van, egyre nehezebben teljesít?
Rendszeresen sportol, szeretne javítani az eredményein?

INSUMED diétás rendelés Pécelen

Ha bármelyik kérdésre igen a válasza, Ön jó helyen jár!

Nem vagyunk egyformák, nem húzható mindenkire ugyanaz a kabát, személyre kell szabni a táplálkozásunkat is!

Aki egészségesen akar élni, egészségesen kell lefogynia és ennie. Az INSUMED fogyókúra az evésről szól, nem a koplalásról.

Dr. Takács Györgyi

belgyógyász, családorvos, INSUMED tanácsadó orvos
magánrendelés keretében
(Pécel, Kölcsey u. 6.)

Bejelentkezés-időpontfoglalás +36 20 996-7255 

INSUMED Sikertörténetek PÉCELEN:
https://pecelmed.hu/project/insumed-sikertortenet-pecel/

INSUMED Sikertörténetek Pécelen

INSUMED Sikertörténetek PÉCELEN!

A sikertörténetek, amelyeknek mi is részesei lehettünk.
Szívből gratulálunk a sikeres fogyásokhoz, a fantasztikus eredményekhez! >>

SEGÍTŐIM

Kalugyer Éva

Kalugyer Éva

40 éves, állami egészségügyben szerzett tapasztalataimmal állok az Önök rendelkezésére, 2020. június 8-tól.
Budapesten születtem, jelenleg Rákoscsabán élek. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem Ápoló Bsc diplomát. Diabetológiai szakápolóként, 16 éve veszek részt aktívan, a cukorbetegek ellátásában, oktatásában és a szűrővizsgálatok elvégzésében.
Jelenleg a Dr. Takács Györgyi praxisában dolgozom Pécelen.

Célom, hogy mindenkinek, a körülményeihez képest biztosítsuk a legmegfelelőbb, magas szintű és szakszerű ellátást.

Az egészség érték! Óvjuk meg együtt!
Forduljanak hozzám bizalommal.

Magánrendelésekkel, laborvizsgálatokkal kapcsolatos információk és bejelentkezés: hétköznap 14:00-20:00 óra között +36 20 449-4533

 Kérjen időpontot!

Dr. Takács Györgyi PÉCEL MED KFT - Háziorvosi és Magánrendelések Pécelen

Kapcsolat:

Pécel Med Kft. - Dr. Takács Györgyi
2119 Pécel Kölcsey u 6.

Bejelentkezés, információ magánrendelésekről:
hétköznap 14:00-20:00 óra között Kalugyer Éva:  +36 20 449-4533
Rendelő elérhetőség: +36 28 738-880
info@pecelmed.hu